Már volt említés arról, hogy ha az Én-en és asztrálon kívül az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll amit halálnak nevezünk a Földön. A három nem látható léttagozat tehát kilép a fizikai testbõl és megkezdi halál utáni életét.

Normális morálú ember esetében a halál után kb. 3 és fél napon keresztül a halott saját földi életét látja nagy és egyre nagyobbodó éteri tablóban, amiben az egész élet, ahogyan lefolyt, benne van. Ilyen éteri tablót látnak katasztrófák, vagy hasonló, hirtelen életveszélyes pillanatok részesei is a Földön, akik a krízis szerencsés átvészelése után beszámolnak arról, hogy egész életüket egy pillanat alatt, egyetlen képben élték át. A halál után normális esetben az éteri tabló kb. 3 és fél nap múlva szertefoszlik és visszaadatik minden tudás- és emlékezet-tartalmával a világéternek, amely ezáltal minden földi történést (a legkisebbektõl kezdve) megõriz magában. Ebbe képesek a beavatottak betekinteni, ez az úgynevezett Akasha Krónika (lásd bõvebben: "Világkorszakok").

Az étertest leválása után az Én és az asztrál maradnak csak meg és ezután kezdetét veszi a halott földi életének átélése megfordított sorrendben (a haláltól kezdve visszafelé a születésig) éspedig nem a tényleges történéseké, hanem, hogy az élet minden mozzanata, cselekedetei és mulasztásai más emberekben milyen hatást keltettek. Ez az igazi purgatórium, ami a halottnak óriási lelki kínokat okozhat, amikor lemeztelenítve látja utolsó földi életének tényleges értékét, hogy mit épített és mit rombolt embertársai lelkében. Ugyanakkor módja van látni, hogy leszületése elõtt a túlvilágon milyen Karmát vállalt és azt milyen mértékben teljesítette. Ilyenkor a halottat nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt életében elrontott. Ez a visszatekintés kb. egyharmad része az utolsó inkarnáció idõtartamának. Ezután az asztráltest is feloszlik és visszaadatik a világasztrálnak.

A földi életben az Én hajlékony, befolyásolható, nevelhetõ, a túlvilágon nem. Ugyanaz marad, amilyen a halál pillanatában volt. Ugyanaz marad embertársaival való viszonya is. Változtatni, jóvátenni, kibékülni, Karmát kiegyenlíteni a túlvilágon nem lehet, ebbõl a célból megint vissza kell jönni a Földre.

Tehát, amikor a szellem saját kvalitásának megfelelõen a legmagasabb fokra jutott a halál után a túlvilágon, hatalmas vágy fogja el, hogy ismét reinkarnálódjon a Földön további fejlõdése és az utóbbi inkarnációk folyamán létrejött Karmája kiegyenlítése végett. A hierarchiák közremûködésével alkotja meg leendõ inkarnációjának vázlatát, hogy milyen korban, milyen országban, milyen családban szülessék újra és hogy nagy vonalakban milyen sorsfordulatokon fog keresztül menni. Milyen személyek körében, akikkel neki, vagy akiknek vele karmikus tartozásokat rendezni, karmát kiegyenlíteni kell. Rudolf Steiner kiemeli, hogy az ilyen reinkarnáció-elõkészítés rendkívül bonyolult mûvelet, mert nagyon sok szempontot és emberi inkarnációt kell összehangolni.

Ebbe a nagyvonalú vázlatba épül bele azután a földi élet folyamán a részletes Karma, amely annak függvénye, hogy az ember az új földi élete alatt hogyan fejlõdött, illetõleg visszafejlõdött. Ezt a részletes Karmát az ember állandóan az alvások alatt dolgozza ki a túlvilágon a hierarchiákkal együtt.

Az újabb földi élet kereteinek maghatározása után megindul a reinkarnációs processzus: az Én az új földi élet kitûzött céljainak megfelelõ minõségû asztrál- majd étertestet kap és végül megszületik a Földön megfelelõ idõben, helyen és családban.

A reinkarnációs intervallumok (újászületések között eltelt idõ), bizonyos korokban hosszúak (sok évszázad), más korokban pedig rövidek, mint például jelenleg, amikor óriási tragikus földi civilizációs összeomlás elõtt állunk. Ebben minél több emberszellem (Én) akar részt venni, mert odaátról látják, hogy a csapásokban való részvételekben lehet a legjobban fejlõdni. Szenvedés nélkül nincs fejlõdés. Ezért van ma ilyen egészségtelenül sok ember inkarnálva a Földön. Késõbb megint széthúzódnak a reinkarnációs intervallumok és a földi népsûrûség ismét normális lesz.

Az egyének reinkarnációs intervallumait befolyásolja az inkarnáció kitöltésének milyensége is. A kívánatos a kevés, de jól kihasznált inkarnáció. Ilyen esetekben elég lenne egy világhónap alatt (2160 év, lásd bõvebben: "Világkorszakok") két inkarnáció, egyszer mint férfi, egyszer mint nõ. De mivel manapság, a materializmus idején kevés a jól kihasznált inkarnáció, az intervallumok csökkennek és sokszor kell reinkarnálódni.

Minden inkarnáció fejleszti az embert és mivel mindenki reinkarnálódik, lassan az egész emberiség fejlõdik a Teremtés által meghatározott irányban. A fejlõdés azért nehéz, mert az ember tudatában még mindig nem világos itt a Földön, hogy mit kell tennie. Az embernek magának kell rájönnie arra, hogy a helyeset és jót a dologért önmagáért kell cselekedni.